Player FM uygulamasıyla çevrimdışı Player FM !
“Nem elég megálmodni egy produkciót, azt meg is kell tudni valósítani” | Tollár Mónika és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Manage episode 453155535 series 2886310
Tollár Mónika a képzeletszínház műfajának hazai úttörője, alapítója és producere. Mónika több sikeres előadást visz országszerte, és hitvallása szerint a mai, nem könnyű világban „nem elég megálmodni egy produkciót, azt meg is kell tudni valósítani.” Ma este többek között A padon – apa születik című darabjáról is beszélgetünk, amely három apa érzelmi hullámvasútját mutatja be, akik koraszülött gyermekeikkel való küzdelmüket osztják meg a közönséggel. Milyen hatással van a közönségre egy apai szemszögből bemutatott szülői trauma? Hogyan válhat egy színházi előadás össztársadalmi érzékenyítés részévé? És milyen kihívásokkal néz szembe egy alkotó, aki egyedülálló műfajjal hódít? Mónikával a színház érzelmi erejéről, a Koraszülöttekért Országos Egyesület munkájáról és a képzeletszínház jövőjéről beszélgetünk.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
796 bölüm

Tüm bölümler
×Player FM'e Hoş Geldiniz!
Player FM şu anda sizin için internetteki yüksek kalitedeki podcast'leri arıyor. En iyi podcast uygulaması ve Android, iPhone ve internet üzerinde çalışıyor. Aboneliklerinizi cihazlar arasında eş zamanlamak için üye olun.